A napok egyre fogynak, az álom egyre növekszik. Hallgatom a csöndet, hallgatom a szellőifjak szárnyainak suhogását, ahogyan kergetőznek a fa ágai között. Szeretet borítja be a felhőket, befedi az égboltot, átjárja a levegőt...
Megmerítkezem benne...
Az álmok akkor nyerik el végső formájukat, ha mindenki örömére, javára testet ölthetnek. Akkor nyerik vissza méltóságukat, s akkor érdemelnek még nagyobb odafigyelést, tiszteletet.
S vajon jól van ez így?
Amikor az álom, az elképzelés, a cél megfogan, gyöngéd táplálással növekedni kezd. Olyan ez, mint , amikor elvetsz egy magocskát, elkezd csírázni, majd kibújik a föld alól, szárba szökken, termést hoz. Olyan, mint egy tóba dobott kő. Amikor beleseik a vízbe hullámokat, kis fodrokat kelt maga körül, majd egyre nagyobbakat és nagyobbakat...
A megfogant cél elindul megkeresni az Utat, amelyen keresztül rendeltetési helyére találhat.
Felfedezi a térképen, merre szükséges haladnia, kérdezősködik, mígnem könnyebb utat mutat egy jó barát.
A könnyebb út, azonban nem mindig a leggyorsabb...
Az álmoknak, ahhoz, hogy megvalósuljanak időre van szükségük.( Kedves Napsugár szavait idézve, eleve elrendelt ideje van...) Ahhoz, hogy a magocskád termést hozzon, idő és táplálás szükséges, vagyis az álomnál sem maradhat el az odafigyelő gondoskodás. S ha ezt megadod neki, napról napra ezzel ébredsz, ezt ápolgatod, nevelgeted a lelkedben, hamarosan elnyeri végső formáját. S amikor valósággá válik, sok-sok szem telik meg az öröm könnyeivel. Innen tudod, hogy az álmod, nemcsak a tiéd volt. Nemcsak a tiéd volt, s nem azért született, hogy téged boldoggá tegyen. Azért látott napvilágot, azért fogant meg szívedben, hogy változásokat idézzen elő a lelkekben, válaszokat adjon a feltett kérdésekre, és sok megfakult arcra varázsoljon édes mosolyt.
A kozmikus céloknak ilyen a természete...Nem akarnak mást, csak örömet és boldogságot teremteni, fényt varázsolni oda, ahová szükséges...
Megmerítkezem benne...
Az álmok akkor nyerik el végső formájukat, ha mindenki örömére, javára testet ölthetnek. Akkor nyerik vissza méltóságukat, s akkor érdemelnek még nagyobb odafigyelést, tiszteletet.
S vajon jól van ez így?
Amikor az álom, az elképzelés, a cél megfogan, gyöngéd táplálással növekedni kezd. Olyan ez, mint , amikor elvetsz egy magocskát, elkezd csírázni, majd kibújik a föld alól, szárba szökken, termést hoz. Olyan, mint egy tóba dobott kő. Amikor beleseik a vízbe hullámokat, kis fodrokat kelt maga körül, majd egyre nagyobbakat és nagyobbakat...
A megfogant cél elindul megkeresni az Utat, amelyen keresztül rendeltetési helyére találhat.
Felfedezi a térképen, merre szükséges haladnia, kérdezősködik, mígnem könnyebb utat mutat egy jó barát.
A könnyebb út, azonban nem mindig a leggyorsabb...
Az álmoknak, ahhoz, hogy megvalósuljanak időre van szükségük.( Kedves Napsugár szavait idézve, eleve elrendelt ideje van...) Ahhoz, hogy a magocskád termést hozzon, idő és táplálás szükséges, vagyis az álomnál sem maradhat el az odafigyelő gondoskodás. S ha ezt megadod neki, napról napra ezzel ébredsz, ezt ápolgatod, nevelgeted a lelkedben, hamarosan elnyeri végső formáját. S amikor valósággá válik, sok-sok szem telik meg az öröm könnyeivel. Innen tudod, hogy az álmod, nemcsak a tiéd volt. Nemcsak a tiéd volt, s nem azért született, hogy téged boldoggá tegyen. Azért látott napvilágot, azért fogant meg szívedben, hogy változásokat idézzen elő a lelkekben, válaszokat adjon a feltett kérdésekre, és sok megfakult arcra varázsoljon édes mosolyt.
A kozmikus céloknak ilyen a természete...Nem akarnak mást, csak örömet és boldogságot teremteni, fényt varázsolni oda, ahová szükséges...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése